Hilde Susan Jaegtnes

Én alapítottam az Egyesült Államokat - A Hamilton-sztori

Hogyan vált a St. Croix-i dán rabszolgakolónián született, félárva, de tehetséges szegény fiú korunk leghatalmasabb demokráciája létrejöttének egyik kulcsfigurájává? Alexander Hamilton George Washington jobbkeze és az Egyesült Államok első pénzügyminisztere lett. A periférián élő kívülállóból került a hatalom legbelső köreibe, felemelkedése egyúttal az Egyesült Államok megszületésének története is. Ebben a tényeken alapuló, ám elképzelt történetben Hamilton mellett szóhoz jut számtalan más szereplő is, aki a sorsát alakította. Elvek ütköznek vágyakkal, hűség és árulás váltja egymást, a konfliktusokat pedig háborúval és párbajjal oldják meg. Az Én alapítottam az Egyesült Államokat azonban mindenekelőtt a hatalom természetébe nyújt izgalmas és tanulságos betekintést.

Hilde Susan Jægtnes 1973-ban született Pennsylvaniában, hétéves korában költöztek Norvégiába. A San Franciscó-i Állami Egyetemen államtudományi diplomát szerzett, a Dél-Kaliforniai Egyetemen pedig film- és televíziós forgatókönyvírás mesterszakot végzett. Eddig négy szépirodalmi műve jelent meg. Film- és televíziós forgatókönyveket is ír. 2017- ben a legjobb forgatókönyv kategóriában Amanda-díjra jelölték Az igazi törődés című játékfilmért.

E-könyv formátumban is elérhető!


5 096 Ft‎

-15%

5 995 Ft‎

Kiadó Cser Kiadó
Nyelv magyar
Szerző Hilde Susan Jaegtnes
Fordító Patat Bence
ISBN 978-963-278-756-5
Fedél kartonált
Megjelenés dátuma 2024
Oldalszám 432
Formátum 150 x 230 x 23 mm
Borító Müller Péter

Index

Hilde Susan Jaegtnes regényíróként mutatkozik be, aki másodállásban filmes és televíziós forgatókönyveket ír. Művei az identitásra és a nacionalizmusra fókuszálnak, de semmi nem kap akkora hangsúlyt a szövegeiben, mint az emberek belső világának ábrázolása
Tovább olvasom

Könyv és más

... Tényleg nem gondoltam volna, hogy engem éppen egy amerikai történelemmel foglalkozó regény fog egyszer ennyire levenni a lábamról, de úgy érzem, valami egészen különleges élményben volt részem. A sokszor makrofotókra emlékeztető, kiragadott és a végletekig felnagyított pillanatok, a kendőzetlenül őszinte belső monológok és a megelevenedő történelem egyszerre adták ennek a könyvnek a nagyszerűségét. Patat Bence fordítói munkáját már sokszor elismertem, de most is muszáj leírnom, milyen csodásan átültette magyar nyelvre ezt a különleges szöveget.
Tovább olvasom

Szembetűnő

Mindehhez pedig hozzáadódik, hogy Jægtnes leírásai – vagy talán inkább kinagyított életképei, jelenetei – képszerűek, könnyen befogadhatóak. Számomra ez volt a regény legnagyobb élménye, amiért végül örülök, hogy 2024-ben ezt a történelmi fikciót választottam a 20. század előtti amerikai történelemben való elmerülésre és egy igazán izgalmas történelmi figura megismerésére.
Tovább olvasom

Spirit Bliss

Egyáltalán nem száraz, történelemkönyv-szerű, hanem valóban egy kalandos, izgalmas regény. Amiben van szerelem, harc, barátság, politika, társadalmi kérdések, családi ügyek és problémák, és hasonlók.
Tovább olvasom
Minden jog fenntartva © CSER Kft.