Szöszmösz, a tündéregér

Két kis lény egy tündéregér és egy tüskés gombóc útra kel, az egyik azért, hogy visszatérjen családjához, másik pedig azért, hogy megtalálja azt a helyet, amelyre mindig is vágyott, ahol mindig terem zöld mohaszirom. Útjuk Indiánföldön, kaktuszok között, kanyonban és tűzhányón át, az óceántól a folyón át, barlangtól barlangig vezet. Útközben sokféle ismerős és ismeretlen lénnyel is találkoznak. Agócs Írisz letisztult, piros-fekete grafikák jól illenek a történethez és különös atmoszférát adnak a könyvnek, az író pedig többször kikacsint a felnőttek felé is, néha meglepő szófordulatokat használva.

A Szöszmösz, a tündéregér úgy tanít, hogy nem didaktikus, úgy informál, hogy nem oktat ki. Úgy nevel, hogy nem nyomaszt. Ráadásul a mesék már jól ismert, de soha elégszer el nem ismételhető tanulságain túl – például hogy barátságokat kötni, egymást támogatni érdemes, és hogy ettől élhető az élet – olyasfajta témákat is beemel a világába, amik könnyen részei lehetnek az olvasó gyerekek és felnőttek mindennapi valóságának.

A kötet, mint a legtöbb jó meseregény, a határátlépések könyve Minden történés új lehetőségeket teremt, és ezek az új lehetőségek korántsem biztosan hoznak előrelépést. Ez utóbbi okozhatna, mégsem okoz hiányérzetet, mert a két főhős kellő mértékben (értsd: érzékelhetően) változik az együtt töltött idő alatt, látszólag az úttól, de valójában attól, hogy együtt mennek végig rajta.

A többkötetes író és neves műfordító, Berta Ádám első mesekönyve valójában nem is mese, inkább filozofikus történet a természetvédelemről, a barátságról, a kirekesztésről és az utazásról mint eszközről – önmagunk és a másik megismerése felé.