Bánatos férfiak kézikönyve

Az izgalmas címválasztás és a szuggesztív szöveg játékossága egy remek elsőkönyves bemutatkozást eredményezett. Egyedi hangulatú, különös történet. Letisztult szövegvilágú események bontakoznak ki a lapokon, ami krimialapokon indul. Már ez felkeltette a figyelmem, érdeklődve vettem kézbe a könyvet.

Összességében nagyon örülök, hogy megismertem ezt a történetet, és azon kevés könyvek közé tartozik, amit legszívesebben máris kezdenék újraolvasni, hiszen annyira sűrű - jó értelemben -, hogy biztosan vannak még benne olyan kincsek, amiket elsőre nem fedeztem fel.

Szépirodalmi szintű, mégis könnyen olvasható és élvezhető. Észre sem vettem, és nagyon gyorsan a könyv végére értem, mert olvastatta magát a történet. Olvasás közben pedig rájöttem, hogy ez egy elég összetett sztori. Elsőre valóban szimpla kriminek tűnik: meggyilkolnak valakit, a főszereplő nyomozni kezd, és ki akarja deríteni, ki volt a tettes. Ám a mélyben egyfajta pszichológiai, filozofikus szál is rejtőzik, ami által megismerhetjük a főszereplő gondolatait, érzéseit, hozzáállását a világ különböző dolgaihoz, és betekintést nyerhetünk egy csalódásokkal teli életbe. Na meg az írók világába is.

Érdekes, kritikus és néhol szarkasztikus eszmefuttatások követték egymást, és az elbeszélő általában az olvasóra bízza, hogy ezeket mely kategóriába sorolja. Különösen tetszett a főhős azon eszmefuttatása, hogy egyes írók ugyanazokat a szavakat használják, mint ő – mégis teljesen másként festenek és más értéket képviselnek, mint mikor ő próbálja mondatba foglalni őket.

Kifejezetten gyorsan elolvastam a kötetet, szerettem a dinamikáját, jókat mosolyogtam bizonyos szituációkon – kulcs a szappanban… mint a jó öreg Hollywoodban – komolyan zseniális. A főszereplő nyomozása, és a rendőrségi jegyzőkönyvek voltak a kedvenceim. Az egész könyv atmoszférája különleges volt. Könnyen olvasható, még úgyis, hogy látszólag egy láncra van felfűzve a történet, mégis szerteágazó az eseménysorozat. Legszívesebben kezdeném elölről, mert biztos, hogy tartogatna még meglepetéseket.

Amennyire egyszerűnek tűnhet, néhol annyira elmélyed az egyéni perspektívákban, így a főszereplő traumáinak sorával kell megbirkózni az olvasónak is, amiben néha saját bukásait vagy kicsinyes harcait is felismerheti. Mint első regény érdekes belépő ez P. Szathmáry Istvántól, aki nem ragadt le sem a krimi ködös útvesztőiben, sem a lélektani regény fájdalmas ingoványában.

A regényt élvezet olvasni, mert érezhetően különös élvezettel íródott. Bár a Bánatos férfiak kézikönyve épp annyira nem kiszámítható, mint amennyire nem kézikönyv, vonalvezetésében mégis hordozza az evidens illúzióját. Ahogy a papírra tett tollhegy első és utolsó mozdulata közt megszülető vonalak tökéletes képet alkotnak – jóllehet, a kéz tulajdonosán kívül egyikünk sem tudja, merre fognak kanyarogni a következő pillanatban –, éppen úgy e krimi szálai is egyetlen, magabiztos kézben futnak össze végül.

Érezhető, hogy a szerző ismeri és szereti a krimik világát, és a Bánatos férfiak kézikönyve számtalan rétegén keresztül szerette volna megmutatni, hogy hogyan látja ő a műfajt. A végeredmény mindenképpen eredeti, én bátran ajánlom nem csak bánatos férfiaknak, hanem bárkinek, aki szereti, ha egy krimi túlmutat az unalomig ismert sémákon.

A könyv krimijellege mellett talán még fontosabb, hogy az emberi, házastársi kapcsolatok mély rétegeit is boncolgatja. A szerző válaszokat keres a valós életben hangsúlyosan jelen lévő emberi és társadalmi problémákra, a negyvenes, ötvenes férfiak tömegeit érintő lélektani gondokra, élet- és házastársi, baráti konfliktusok tömegére.

P. Szathmáry István, a Bánatos férfiak kézikönyve című kötet szerzője mesélt a krimiírásról, a rögös alkotói folyamatról és az olvasói visszajelzésekről