Az aranykor fénykora

Ha képesek vagyunk elfogadni saját szabályrendszerét, és nyitottak vagyunk megtanulni „keményzsófiul”, egy egészen szürreális, messzemenőkig groteszk, de végtelenül izgalmas utazáson vehetünk részt, ahol abszurd képeken, ötletes hasonlatokon és kreatív nyelvi játékon keresztül juthatunk el – több rétegen átrágva magunkat – az író legőszintébb félelmeihez, szorongásaihoz, amivel viszont már bárki könnyedén tud azonosulni.

A könyv párhuzamok halmaza: az Éva és Éva a paradicsomban önmagában is feminizmus- és kormánykritika. A gyermekvállalás, de minden más női identitáskérdés is furcsán súlytalanná válik, mert nincs Ádám, akivel szemben definiálhatnák magukat az Évák. Aurél feladata, eljátszani a nemlétezést, szintén kiváló párhuzam. Aurél és barátai a kapunyitási pánik küszöbén állnak, és nem tudják, mihez kezdjenek az életükkel. Ezért a totális nihilt, a kábítószereket, és az alkoholt választják. Vagyis mindent, amivel azt kommunikálhatják a világnak, hogy nem léteznek. Aurél ráadásul a nemlétezést Kovács Beckhamről mintázza, aki Aurélnak és barátainak valóban nem létezik. Pedig Beckham nagyon is van. Sokkal inkább, mint volt iskolatársai. Családos, befolyásos, gazdag. A gyilkosság is metafora: míg a négy fiú nem akar semmilyen felelősséget vállalni magáért, az emberi kapcsolataiért, addig a meg nem történt gyilkosság miatt nagyon is bűntudatuk van.

A különböző igeidők jelezte mozaikdarabokból végül egy ponton, egyetlen bekezdésben összeáll a történet. Továbbá minden fejezetet egy kémiai képlet vezet be: egyfajta szerhasználati determinációként megjelenik annak a szernek a képlete, amit a szereplő az adott szakaszban fogyaszt. Nyelvileg ezt követve pedig mindig úgy vannak megírva a fejezetek, mintha ennek a tudatmódosító szernek a hatása alatt lenne a szereplő.

Az aranykor fénykorában nekem az kettősség az egyik legizgalmasabb, hogy egyrészt ott van az a pusztító nihil, amellyel a szereplők küszködnek (nincs jövőképük, állandóan sodródnak), maga a szöveg viszont tele van ötlettel, játékkal, kreatív megoldásokkal

Kemény Zsófi fergeteges humorú új regényében az abszurd bohózat keveredik a pszichedeliával, és a lét időnként a nemlét formájában mutatja meg a leginkább magát. De sem nyugibogyókat, sem felpörgetőszereket nem kell hozzá szedni, hogy kacagva élvezzük – még a „sutyerák tróger sudribunkóságot” is.

Csak az olvassa, akinek kedve van belenézni a huszonévesek budapesti éjszakáiba, akkor is, ha nem fog tetszeni neki, amit ott lát.