A kígyó feje

Profanizált szörnyvadászat, az abszurd humor határát súroló maffiamegoldások – hogy aztán hirtelen egy magyar fiatalember életközépi krízisében találjuk magunkat. Hogy kerültünk ide? Kimaradt volna pár oldal? De nem, ez „csak” egy újabb meglepően kanyarodó Berta Ádám-regény.

Titokzatos és mozaikszerű – kockázatok és mellékhatások tekintetében pedig csakis önmagunkba fordulhatunk Berta Ádám új regényét olvasva, ami szántszándékkal kimozdít a kényelmes-szórakoztató olvasás pozitúrájából

Berta Ádám új regényének kiindulópontja egy klasszikus zsánersztori is lehetne, amelyben kilencvenkilenc zombi tart rettegésben egy apró kazak falut. A nagy hentelés ugyanakkor elmarad, a cselekmény újszerű kanyart vesz, és hamarosan egy életközepi válsággal küzdő férfi mindennapjaiban őrlődünk mi is. Párkapcsolati krízisbe belesajduló párok, gyanús bizniszben utazó felmenők, nagymenő haverok és tajvani szerzetesek váltogatják egymást a kötet lapjain, amelynek közvetlen inspirációját a Stoner adta. De hogy jön Melville és Hawthorne a regényhez, és egyáltalán mi a címbeli kígyó jelentősége? Berta Ádámot kérdeztük.

Olyan az egész, mintha fordítva olvasnánk egy horrorregényt: a misztikus iszonyattal indít, hogy aztán minél mélyebbre rántson a hétköznapi borzalomban.

Minden további nélkül belevág egy mágikus realista történetbe, miközben bátran szóba hozza a posztszovjet társadalmak visszásságait; s mindezt beleoltja egy pszichologizáló kiégésregénybe. [...] A részletgazdag minimalizmus olykor, fejezeteken át, kriminál-paranoid struktúrába fordul, à la Ellis. Hogy azután hirtelen egy, a korai Tarantinóra emlékeztető, köznapi-abszurd párbeszédes rész örvendeztesse meg az olvasót.

Különleges olvasmányélményben lehet része annak, aki kézbe veszi Berta Ádámnak a Cser Kiadó gondozásában megjelent A kígyó feje című új regényét. Kissé zavarban vagyunk, amikor a regény műfajára keresünk megfelelő kifejezést. Kortárs egzisztencialista, krimi, netán misztikus-mitikus horror? Mindez együtt is igaz.

A kígyó feje két történetmesélési mód elegyítésével kísérletezik; egyrészt a napjainkban sok szerző által használt, egymással lazán összefüggő történetekből álló, ám bizonyos összefüggések miatt akár regényként is összeolvasható novellafüzér-szerű szerkesztéssel, illetve a látszólag különálló történetekből felépülő, ám egy bizonyos ponton összefonódó szálakkal bíró regényével. A kísérletezés eredménye egy olyan mű, mely aláássa a regény műfaji szabályait, s mely ha később vissza is tér valamilyen módon az előző részek történéseire, akkor az utalások válasz helyett csak újabb kérdéseket vetnek fel az olvasóban.

kígyó feje a nem tudás regénye, az útkeresésé, az utak elvétéséé. Az életéből kiszoruló, feleségétől, kislányától, munkájától (térben is) távolodó Sanyi, ha másban nem is, mintha az eloldódásban meglelné önmagát. Berta Ádám kötete nyugtalanítóan áll ellen annak, hogy magunkévá tegyük. Várunk valamire: nem tudjuk, micsodára, de érezzük, hogy folyton tovaillan.

A kígyó feje egyértelműen Berta Ádám eddigi legkidolgozottabb kötete, a szerző szövegvilága mostanra ért össze a leginkább, pontosabban most sikerült a recept arányait megfelelően eltalálni, elkészíteni és tálalni. A különböző ízvilágok meglepő módon nem egymás ellen dolgoznak, egyik sem dominálja vagy semlegesíti a másikat. Gourmand-oknak és hazai ízeket kedvelőknek egyaránt kellemes élményt okozhat.

Bár a narrátor rövid, a hétköznapi nyelvhasználatot idéző mondatokat használ, mégis egy lélektani mélyfúrásnak lehetünk tanúi, mely nem csak a könyv legterjedelmesebb, de legjobban sikerült része is. Berta Ádám írói tudása itt mutatkozik meg leginkább, egzisztenciális válságban vergődő hősének bemutatásakor úgy hoz közel egy életkrízist és az azzal járó belső feszültséget, hogy a magyarázat helyett az ábrázolásra koncentrál.