Mindenki lelép – Thriller a mai Magyarországról

Dávid első regénye egy feszült és sodró lendületű írás a hatalom természetéről, az emberi kapcsolatokról és a bűn mélységeiről. A Balaton festői, mégis fenyegető háttere tökéletes kontrasztot ad a társadalomkritikai és pszichológiai mélységekkel átszőtt történethez. A Mindenki lelép - Thriller a mai Magyarországról azoknak szól, akik nemcsak egy izgalmas krimire, hanem egy gondolatébresztő és a jelenünkre reflektáló olvasmányra vágynak.

Dorosz Dávid úgy alkotja meg a szereplőket és a problémarendszert, hogy azzal rengetegen tudjanak kapcsolódni. Ha nem a belső vívódások miatt, akkor azért, mert nagy eséllyel mindenkinek van legalább egy-két olyan barátja vagy távoli ismerőse, aki eszébe jut, amikor a monológokat olvassa. Ebben a baráti társaságban hamar kiderül, hogy itt nincs fair play, főleg, ha már néhány pohár alkohol is elfogyott.

A végkifejletig vezető szálak nagyon átgondoltan követik egymást, az információk megfelelően vannak adagolva ahhoz, hogy végig fenntartsák az érdeklődést. Ráadásul az sem derül ki, hogy ki fog meghalni a végére, így nem csak azt lehet találgatni, hogy ki lesz a gyilkos, hanem azt is, hogy ki az áldozat?

Felmerül sok fontos téma, például a külföldre költözés nehézségeivel vagy az itthoni érvényesüléssel kapcsolatban, de ugyanígy hiteles bepillantást kaphatunk különböző családi traumákba, párkapcsolati problémákba vagy egzisztenciális válságokba. Dorosz Dávid nagyon jól adagolja a történetbe a feszültséget, és még ha a párbeszédek néha picit életszerűtlenek is voltak, a szereplők mégis jól hoztak bizonyos jellegzetes karaktertípusokat, akikben mindenki ráismerhet egy-egy közelebbi vagy távolabbi ismerősére.

Annyi bizonyos, hogy a Mindenki lelép felsorakozott a gondolatébresztő Cser-kiadványok közé. Maga a felépítés és a történetvezetés jó (a könyv második felétől sokkal kevésbé zavart a stilisztikai vetület, de legalábbis nem éreztem annyira kényszeresnek), a kapcsolati dinamikák működnek, számomra kevés meglepetést hordoztak az elnyomások, a titkok a valamit-valamiért elvek mentén való megalkuvás, viszont azok számára, akik erről tömény képet kapnának, szerintem jól működhet a történet, s biztosan elmorfondíroznak még rajta azután is, miután a könyv végére érnek.

Nekem nagyon bejött, hogy nem az akción és a kalandokon volt a hangsúly, hanem a karaktereken és a pszichológián. Imádtam, hogy olvasóként a nyomozó bőrébe bújhattam, és olvasás közben azon elmélkedhettem, ki a gyilkos, kit ölt meg, és miért. A történet közege nagyon ismerős volt, a vége pedig érdekesre sikerült, az író meg tudott lepni vele.

Rettentően tetszett, hogy minden szereplő olyan háttértörténetet kapott, ami más könyvekben csak a főhősöknek jár. Izgalmas, érdekes, néhol megrázó életutakról olvashattunk, melyek mind egyedivé tették az adott szereplőt és persze gyanakvásra adtak okot, hogy akár áldozatok, akár tettesek is lehettek ezek alapján. Mindenki kapott saját szemszöget, így szépen lassan bontakozott ki az a dráma, amelynek a csúcspontja ez a kis hétvégi ünneplés lett. Mindenki hordozott magával valamilyen titkot és ahogy haladtunk előre a történetben úgy hullottak ki a csontvázak a szekrényekből. Igen, mindenkiéből. Senki nem volt fedhetetlen.

Holttestek a parton, vitorlásról vagy luxusnyaralókból kizuhant emberek, feldolgozatlan traumákkal küzdő nyomozók: az elmúlt években reneszánszát éli a magyar krimi, ezen belül is különösen népszerűek a Balatonnál játszódó noir történetek. Három szerzővel beszélgettünk arról, miért lett a Balaton a magyarok kedvenc noir krimihelyszíne, és hol vannak a közös pontok a skandináv krimivel.